„Az abban való hit ad erőt nap mint nap a munkához, hogy jó úton járunk, jót csinálunk.”
Kalláék 1993-ban hozták létre családi gazdaságukat. Először borászkodással foglalkoztak. Később vásároltak még földeket, de mivel azok nem éppen a legjobb minőségűnek bizonyultak, nagy elhatározásra jutottak: belevágnak az állattarásba. Ám egészen hosszú és göröngyös volt az út, míg idáig eljutottak. Kalla Roland Svájcban született és nőtt fel. A szülei nászútjukon jutottak ki, és ott is ragadtak, nem vágytak vissza a Magyarországot akkor még uraló kommunizmusba. A rendszerváltás azonban új fordulatot hozott. Bár már Kanadába terveztek áttelepülni, amikor egy hazai látogatás során beleszerettek Sümegprágába és a környékbe. Először az édesapja települt haza, majd követte édesanyja, és mivel pár évvel később az akkor szakácsként dolgozó Rolandnak állást kínált a sümegi kórház, ő is maga mögött hagyta az óriáshegyek országát. A szülőknek jól is jött a segítség az akkor már egyre növekvő gazdaságban.
„Vannak még ma is gyümölcsfáink, szőlőnk, de egyre kevesebb. Nincs rá idő. Először egy 200 egyedet számláló anyajuhállománnyal indultunk, de azokat egyre nehezebb volt őrizni a kóborkutyáktól. Ez a tény is megerősített minket abban, hogy a juhokat tehenekre cseréljük. Először húshasznú marhákat vásároltunk, de hamar rájöttünk: ahhoz, hogy megéljünk belőle, még több földet és még több állatot kellene vásárolnunk. Akkor álltunk át a tejhasznú marhákra, szépen lassan leváltottuk az állományt. Ma már 28 fejőstehenük van és azok szaporulata, mind magyartarka.”
Bár a közkedvelt holstein fríz 30-40 liter tejet ad naponta, a magyartarka pedig csak 15-20 litert, Kalláék mégis a hazai fajtát választották, hisz a teje rendkívül jó minőségű és magas beltartalmú. Ráadásul kettőshasznú fajta, vagyis nem csupán a teje, de a húsa is felhasználható. A sajtgyártásba 2004-ben vágtak bele. Ahogy nőtt az állomány, egyre több sajt készült. Először csak autodidakta módon álltak neki ennek a nem mindennapi tudománynak. Könyvekből és az internetről igyekeztek összeszedni a tudásukat. Roland úgy érezte, szeretne valódi végzettséget szerezni új hivatásából, ezért jelentkezett a csermajori sajtkészítő tanfolyamra. Így lett belőle hivatalosan is tejtermék- és sajtgyártó szakember.
Kalla Roland marhái a nagyüzemi gazdaságokkal szemben semmilyen erjesztett takarmányt nem kapnak, csak legelnek, szénát és télen egy kis száraz abrakot esznek. Ennek köszönhetőn válik kiválóvá a tej összetétele. Az ipari tehenészetekben élő szarvasmarhák átlagéletkora 2,7 laktáció, vagyis összesen 3 borjút nevel fel élete során a tehén, de a harmadik után már jellemzően el is pusztul – hogy ezt megelőzzék, gyorsan leadják az állatokat a vágóhidakon. Sokat elárul a tartásmódról, illetve az állatok szeretetéről és tiszteletéről, hogy Kalláéknál 15-16 éves tehenek is legelésznek.
A náluk készült sajtok messzeföldön híresek. Sokan kifejezetten miattuk járnak a Liliomkertbe. Készítenek lágysajtokat – camambert, pálpusztai, kékpenészes –, gyúrtsajtokat – mozarella, parenyica – és érlelt sajtokat, valamint joghurtot, túrót és friss gomolyát. Éttermeknek, borászatoknak is adnak el belőle. Ha pedig a piacra valamiért nem jutunk el, előzetes egyeztetés után házhoz is mehetünk a finomságokért!
„Mi hobbiparasztok vagyunk. Reggel 7, fél 8 felé kelünk, megfejjük, megetetjük az állatokat, aztán a sajtfeldolgozással foglalkozunk délután 2-3 óráig, utána megint etetés következik. Naponta csak egyszer fejünk, ez még tovább emeli az általunk készített tejtermékek minőségét. Egyszeri fejés mellett ugyanis sűrűbb lesz tehén teje, ami magasabb beltartalmat jelent.”
Ma már Roland fiai is besegítenek a gazdaságba. A két idősebbik biztosan apjuk nyomdokaiba lép majd, hisz a vépi mezőgazdasági iskolába járnak. Hétvégente és iskolaszünetekben pedig fejnek, traktoroznak a telepen. A legkisebb „alma” sem esett messze a fától, hisz ő szakácsnak tanul, akárcsak annak idején az édesapja.
„A ’90-es években édespám azt látta, hogy egyre nagyobb teret nyernek a multicégek, miközben a termékek minősége csapnivaló: teli vannak tartósítószerekkel, mérgezik az embereket. Tulajdonképpen ezért döntött úgy, hogy kiszáll ebből az egészből, és saját gazdaságot indít. Tudta, hogy ha kell, mindent meg tudunk termelni magunknak. Persze nem volt könnyű. És ma is egész napos munkát ad. Mi nem tehetjük le délután négykor a lantot. Nincs sem hétvége, sem ünnepnap. Ez egy életforma, ezt csak úgy lehet csinálni, ha valaki igazán hisz benne, különben a keménysége miatt hamar feladja. Az abban való hit ad erőt nap mint nap a munkához, hogy jó úton járunk, jót csinálunk. Ez egyre inkább bebizonyosodik a mai világban. Az ilyen családi gazdaságokra kevéssé hatnak a világ dolgai. Minket a lezárások sem érintettek. Mi ugyanúgy felkeltünk, és végeztük a dolgunkat. A piacon pedig mindig ott voltunk és vagyunk. Már 14 éve… Komoly törzsvásárlói körünk alakult ki ez idő alatt. Szó szerint, ha esik ha fúj, mi beállunk a pult mögé. És ezt a vásárlóink is tudják. Tudják, hogy mindig számíthatnak ránk.”