Kreizinger Márta, Káptalantóti

„Számtalan betegséget meg lehet előzni gyógynövényekkel!”

Kreizinger Márta egy alföldi kisvárosban, Orosházán született. Közel 25 éven át dolgozott a bankszektorban, de a természet gyermekkora óta közel állt hozzá, és már egészen fiatalon kapcsolatba került az alternatív gyógymódokkal. Szakmát azonban egy személyes betegség miatt váltott, amikor természetes megoldásokat keresett a problémájára. Két barátnőjével jutott el Mádra egy gyógynövénygyűjtő túrára, ahol végérvényesen eldőlt: ő is ezzel szeretne foglalkozni. Miskolcon el is végezte a természetgyógyász alapképzést, valamint a fitoterapeuta szakképzést, Budapesten pedig reflexológiát tanult.

„2013 nyarán költöztünk a családommal ebbe a gyönyörű Balaton-felvidéki faluba, Káptalantótiba, ahol ideális környezet adódott a gyógynövények gyűjtésére. Nagy élmény volt felfedezni, mennyi csodás növény található itt. Először csak saját, illetve ismerőseink részére készítettem a teakeverékeket, majd családi biztatásra és összefogással megszületett a Tóti Herba, mely termékeivel ma már számos embernek nyújt segítséget egészsége jobbá tételében.”

Márta a Balaton-felvidéken begyűjtött és a kertjükben termesztett gyógynövények és gyümölcsök feldolgozásával állítja elő termékeit. Gyulakesziben kialakítottak egy kis családi szörpüzemet, hogy nagyobb tételben készülhessenek a finomságot. Az egyik legkülönlegesebb szörpje a Füvellő, melynek megalkotására a megfázás elleni teakeverék kellemes íze inspirálta Mártát. Akác-, bodza- és hársvirág, valamint fürtös menta és mezei kakukkfű került bele. A Füvellő egyébként ősi magyar női név, a monda szerint egy gyógyító tündért neveztek így. A szörphöz egy kedves székelyudvarhelyi hölgy készítette el Füvellő babát, aki egyben a Tóti Herba arca is lett. Ezzel a termékükkel 2018-ban elnyerték a Nemzeti Szörpverseny különdíját, 2020-ban pedig az Év Kiváló Terméke díjat érdemelte ki.

A Tóti Herba egy igazi profi családi vállalkozássá vált: a növények gyűjtésében és azok feldolgozásában nagy segítségére van párja és az ő édesapja, a termékek megjelenését Márta grafikus fia tervezi, az első lépéseknél pedig, a közösségi oldal létrehozásánál és a piaci árusításnál a lányai segédkeztek.

„Nemcsak a piacra jutnak el a termékeink. Évek óta jó partneri kapcsolatot ápolunk badacsonyi és köveskáli éttermekkel, a közelben lévő panziókkal, cukrászdákkal. Nagy lehetőség számunkra a Liliomkert Termelői Piac. Örömmel tölt el, hogy visszatérő vásárlóink igazolják a teáink és a szörpjeink hatékonyságát és jó minőségét.”

Teakeverékeiket az évek során folyamatosan bővítették, összeállításuknál Márta fitoterapeuta ismereteire alapozva a különböző szervrendszerek működésének támogatására törekedtek, így készült el a vizeletkiválasztó-, az emésztő-, a szív- és érrendszert, valamint a nyirokrendszert támogató teakeverék.

„Sokszor a vevőim sarkalltak arra, hogy mindig újabb és újabb keverékeket állítsak össze. Ha valaki felkeres valamilyen egyedi problémával, készítek személyre szabott teakeveréket is, ami kifejezetten neki készül. De a legjobb, ha nem akkor kezdjük el a gyógyteák fogyasztását, amikor már baj van. Számtalan betegséget meg lehet előzni gyógynövényekkel! Ha valaki időben elkezdi az alkalmazásukat, és napi, de legalább heti rendszerességgel iszik bármilyet, akkor kialakul egy olyan védekezőképessége és egy olyan erős immunrendszere, aminek köszönhetően elkerülheti a betegségeket. Sejtszinten ugyanis ott marad szervezetünkben a lenyomatuk. De akkor sem kell megijedni, ha már baj van, szépen lehet velük kezelni bármilyen betegséget. Azt persze tudni kell, hogy a gyógynövények hatása hosszú fogyasztás után jelentkezik, nem úgy, mint a gyógyszereké, de esetükben legalább nincs mellékhatás!”

Érdemes azonban szakember tanácsát kikérni, hisz bár a gyógynövényeknek nincs mellékhatásuk, de nem mindegyiket szabad fogyasztani, ha bizonyos gyógyszereket szedünk. Például orbáncfüves készítményeket nem fogyaszthat az, akinek véralvadásgátlót kell szednie, mert az is hígítja a vért. Azoknak sem ajánlott, akik antidepresszánst szednek, mert az orbáncfű már eleve egy növényi antidepresszáns, sőt, egyébként növényi antibiotikumként is hatásos. Az is kerülje ezt a csodaszert, aki fogamzásgátlót szed, mert gyengíti az antibébi tabletta hatását.

„A máj méregtelenítése rendkívül fontos. Minden betegségnél ezzel kell kezdeni, hogy a szervezetet megszabadítsuk a méreganyagoktól. Nagyon fontos a vizeletkiválasztó-, a szív- és érrendszer, valamint a nyirokrendszer támogatása is. Mindháromra kellene inni teát, mert azokat a méreganyagokat, amiket a vese és a máj kidolgoz a szervezetből, az érrendszer és nyirokrendszer szállítja el. Így ürül ki a vizelettel, a széklettel, illetve az izzadsággal a testünkből. Sokan amiatt nem tudnak lefogyni, mert a májuk teli van méreganyagokkal. De a gyógynövények tényleg szinte mindenre megoldást nyújtanak, és én bárkinek segítek megtalálni a megfelelő utat, aki felkeres a Liliomkertben!”