Számunkra Kollégámmal, Bendes Gyula Gáborral – piaci köznyelven a „Kalapos Gyulával” –fontos, hogy egy összetartó, fejlődni képes közösséghez tartozzunk. Mindig is együtt dobogott a szívünk a Piaccal és Harmathy Ildikóval, jóban, rosszban. Több mint 10 éve a Piac elhivatott tagjai vagyunk, mindig szem előtt tartva annak érdekeit. Most is azért csatlakoztunk a Liliomkert Éléskamra Szövetkezethez, mert jó kezdeményezésnek tartjuk, ami a Tagoknak és a nagyérdemű Vevőinknek csak előnyére válik majd. Harmathy Ildikó mindig megérezte az idők szavát, ahogyan most is. Úgy gondolom, a Liliomkert Éléskamra Szövetkezettől megújul a piac árukészlete. Úgy a Vevők, mint az Eladók jobban tervezhető élelmiszerellátást kaphatnak, illetve biztosíthatnak majd.
Lehet, hogy közhely, de meggyőződésem, hogy ebben a zűrzavaros világban csak az egységben van meg az az erő, ami továbblendít mindannyiunkat. Lassan az egészséges, jó élelmiszer is luxus lesz. Ezért kérek minden Kollégát és Vásárlót, hogy csatlakozzon a Liliomkert Éléskamra Szövetkezethez! Együtt erősebbek leszünk!